A gyerekeknek valóban egy tönkrement, beszűkült anyára van szükségük?

Különösen igazságtalan a közvélemény karrier-ügyben a gyerekes családanyákkal szemben … hisz ők, többnyire bár vágynának önkiteljesedésre a családi tevékenységen túl is (legyen az hobbi, karitatív tevékenység, rész-, táv vagy akár  teljes munkaidős munka), a környezet véleménye és a belső késztetések miatt (neveltetés) visszahúzódnak és szépen lassan beszűkülnek, önbizalmukat vesztik és egyfajta elértéktelenedést élnek át a munkaerőpiacon kívül töltött gyakran 6-10 éves időszak miatt!!!

Erős belső frusztrációt élnek meg, amikor önmaguk előtt is alig merik bevallani, hogy igen, a négy falon kívül is van világ! …és igen, a családnak és a gyerekeknek is kiegyensúlyozott, önbizalma teljében lévő, önmagát minden tekintetben hasznosnak érző anyára van szüksége!

Kérdés, hogy az az anya, aki teljes mértékben feláldozza életét a családjáért és a gyermekeiért vajon összességében jó példával jár e elől?

Oldalak: 1 2

2 Responses to “A gyerekeknek valóban egy tönkrement, beszűkült anyára van szükségük?”


  1. 1 Móni október 2, 2008 - 7:44 de.

    Szia Nikol!

    Nekem ez a nagybetűs cím motoszkál a fejemben napok óta, hogy “valóban egy tönkrement, kiégett anyára van-e szükségük a gyerekeknek?”. Ez azért nagyon negatív színben tünteti fel az asszonyi szerepet és az anyaságot, mintegy evidenciaként kezelve azt, hogy az otthonlét rosszabb az egyéb életformáknál. A leendő anyákra nézve ijesztő, a fiatal anyukákkal pedig esetleg rosszabbnak láttatja az életüket. Pedig ez nem evidencia, sok nőt ismerek, akik szívesen otthon maradnának akár örökre is, és hivatásnak tudják tekinteni az anyaságot.
    Ha egy nő tényleg azonosulni tud ezzel a szereppel, ha egyfajta “önmegvalósítást” lát abban, hogy terelgeti az ifjú emberpalántákat, és az otthon melegének táplálásával segít kifejleszteni bennük az alapvető biztonságérzetet, az hatalmas önbizalmat ad neki, amit nem tud kikezdeni a külvilág nyelve. Tudok róla, hogy nehéz visszazökkenni évek után a munka világába, de azért azt a pár évet mégis csak azzal kéne tölteni, hogy kiélvezzük azt, amíg a gyermekünk pici. Helyes szervezéssel és egy kis lazasággal biztosan meg lehet oldani a gyerek melletti feltöltődést, hobbikat is.
    Anyósom sokszor meséli, hogy amíg nem volt gyerekük, rendszeresen elvitték magukkal mindenhova a sógornője kisgyerekét, mert nagyon aranyos gyerek volt, érdeklődő, és szeretett velük lenni. Persze ehhez az is kellett, hogy anyósomék is imádják a gyerekeket, illetve hogy a sógornője is elég nyitott, rugalmas legyen (vagy talán önző és lusta?). Ma viszont már az sem divat, hogy az anyák mások kezébe adják a gyereküket egy kis dédelgetésre, ellenkezőleg, szinte rájuk cuppannak, egy pillanatra sem tévesztik szem elől őket, és ezzel szerintem hátráltatják a szociális fejlődésüket is. Mindkét félnek jobb lenne, ha több levegőhöz jutnának.
    Olyat is sokszor látok manapság, hogy a gyereket nagyon nehéz beszoktatni az óvodába, mert annyira bezártan éltek addig, hogy nem tud átállni a társadalmi létre. Esetleg ha a szüleivel együtt ment volna közösségbe, programokra, nem lenne ilyen gond. Talán.
    Nyilván mindenki másfajta világban él, az életformájától függően, de én jelenleg a környezetemben nagyobb problémának látom azt, hogy az átlagnő csak szeretne otthon maradni hosszabb ideig, de nincs párja, vagy ha van, nem tudnak egy fizetésből megélni. Ebből adódóan gyakoribb a “munkától, karriertől kiégett, tönkrement anya”, mint az otthonléttől beszűkült. Sőt a leggyakoribb a “munkától és háztartástól kiégett” anya, aki szintén szívesen maradna otthon. Csak hát ugye arra még várhatunk, hogy a társadalom munkának ismerje el a háztartás vezetését és a család ellátását.
    Ezenfelül a férfiak is sokfélék. Egy részük igenis sokat segít otthon, és a gyerek körül is, és alkalmanként le tudja venni az anya válláról a terheket. Van, aki egyedül neveli, gondozza a gyerekeit. Újfent csak a mai nők merevségét mutatja, hogy a terhek egy részét saját maguk gyártják a fejükben, és folyton ostorozzák magukat. Hatalmas elvárásokat gyártunk mi magunkkal szemben is, és nőtársainkkal szemben is. A nők tényleg kritikusabbak egymással szemben, mint a férfiak velünk szemben, és nem egyszer hallottam nőtől azt, hogy a „mosogató férfi nem férfi”. Ez mindent elárul.
    Emellett túl sokat foglalkozunk lélektannal, és tökéletesek akarunk lenni – szemben anyáinkkal, akiknek a munka miatt már az egyéves gyereket is bölcsődébe kellett adniuk, és a meló mellett kellett a háztartással zsonglőrködniük. Még régebben az is normális volt, hogy az apa kivitte a fiát az erdőbe fát vágni, az anya pedig együtt pucolta a gyümölcsöt a lányával a befőtthöz, és közben jókat beszélgettek, meséltek, énekeltek. A gyerekek szinte játszva tanulták meg a kötelező feladatokat, nem felnőttként zuhant rájuk minden kötelezettség. Ma az átlagember (-anya) miért nem lel élvezetet abban, hogy együtt fejlődjön a gyerekével, és játszva megtanítsa őt az életre? Miért kell mindig valami más, mint ami van?

    Bocs, ha valakit megsértettem a véleményemmel, nem állt szándékomban. Mély együttérzésem azoknak a nőknek, akiknek tényleg nincs segítségük, se a családból, se a baráti körből, és úgy érzik, beszűkültek. Csak éppen nem gondolom, hogy nincs kiút. A gyerekek nagyon intelligensek, és ha csak nem súlyos betegek vagy elkényeztetettek, sokféle környezetben feltalálják magukat. Amennyiben az anyjuk elég rugalmas volt, hogy néha szabadidőt teremtsen magának…

    Móni

  2. 2 Pozsgai Gyula október 10, 2008 - 11:51 de.

    Kedves Moni!
    Csak tegnap ota lapozgatok Nikoletta uj oldalain, a Te valaszodat pedig eppen most olvastam. …es maris valaszolok, mert tetszett!
    Folytassatok a beszelgetest egymassal, mint NÖ a NÖ-vel, mint barat a barattal, de legfökeppen mint ember az ember(rel)-tarsaval!
    En a magam reszeröl a “TARS” szot kevernem a Te (szamomra nagyon tetszetös) ferdulatos fogalmazasodhoz.A szo helyes ertelmezese gondolom sok mindent helyretehetne!
    …mielött azonban belebonyolodnek, mara csak ennyit irnak, remelem megkapod. Köszönöm Niki neveben is a hozzaszolasodat es ha tudok meg maskor is teszek hozza valamit.
    Szivelyes üdvözletel
    Gyuszi


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s




Ki is vagyok?

Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Holisztikus karrier-tanácsadóként és kineziológusként dolgozom, amikor nem a családommal vagyok:) Meggyőződésem, hogy a megfelelően megválasztott karrierirány valóban összeegyeztethető a családi élettel...Mi több, ha a nő szakmailag kiteljesíti önmagát, családjával is önfeledtebben tud foglalkozni. Így a kiegyensúlyozott nő igazán képes lesz harmonikus családi életet élni!

Blog Értesítő

Ajánlók

Legutóbbi hozzászólások

Pozsgai Gyula - A gyerekeknek valóban egy tönk…
Móni - A gyerekeknek valóban egy tönk…

Testvéroldal a Női Önmegvalósításról

Ha igazán szeretnél elmélyülni a témában érdemes felkeresned a Női Önmegvalósításról szóló blogomat,melyet ide kattintva könnyen megtehetsz:

Női Önmegvalósítás Blog


%d blogger ezt szereti: