2008. december havi archívum

Helyzetleírás – azaz hogy állok most

Karácsony szent este volt 10 hónapos a kisfiam és az utóbbi évet egyértelműen ő és a róla való gondoskodás, az anyaság megélése határozta meg. Ugyanakkor alig volt több mint féléves, amikor azt éreztem, hogy ismét tanítanom-kezelnem kell, egyszerűen vágytam arra, hogy ismét része legyen az életemnek a választott hivatásom. Bár nagyon nem könnyű a hétköznapokban a megfelelő mértéket megtalálni, hogy maximálisan minőségi időt tudjak a családommal tölteni és közben például a blogjaimat is írhassam. Tulajdonképpen a napok – hetek az elmúlt négy hónap során azzal teltek – család és karrier összeegyeztetés szempontból, hogy igyekeztem a középutat megtalálni.

Ebben leginkább a prioritások felállítása és megtartása valamint az időbeosztás segít…az én részemről, és  két nagymama, akik  be tudnak segíteni, ha kinez kezelés, karrier-tanácsadás vagy konferencia-tartás, illetve bármilyen egyéb intézni való van, legyen az vásárlás-ügyintézés-orvos vagy éppen fodrász.

Elvben ez egyszerű….a hétköznapok gyakorlatáról fogok a következő bejegyzésekben írni:)))


Ki is vagyok?

Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Holisztikus karrier-tanácsadóként és kineziológusként dolgozom, amikor nem a családommal vagyok:) Meggyőződésem, hogy a megfelelően megválasztott karrierirány valóban összeegyeztethető a családi élettel...Mi több, ha a nő szakmailag kiteljesíti önmagát, családjával is önfeledtebben tud foglalkozni. Így a kiegyensúlyozott nő igazán képes lesz harmonikus családi életet élni!

Blog Értesítő

Ajánlók

Legutóbbi hozzászólások

Pozsgai Gyula - A gyerekeknek valóban egy tönk…
Móni - A gyerekeknek valóban egy tönk…

Testvéroldal a Női Önmegvalósításról

Ha igazán szeretnél elmélyülni a témában érdemes felkeresned a Női Önmegvalósításról szóló blogomat,melyet ide kattintva könnyen megtehetsz:

Női Önmegvalósítás Blog