Archive for the 'időgazdálkodás' Category

A sikeres anyák mind jó időgazdálkodók

Az alábbi cikket a sikeres anyák egyik jellemző tulajdonságáról Langmár Zsuzsanna, pozitív gondolat kutatótól kaptam és igazán figyelemre méltónak találtam. Ezért is döntöttem úgy, hogy megosztom veletek:

‘Sok ajándékot kapunk az élettől, és az egyik legbecsesebb ezek közül az időnk. A sikered nagymértékben azon múlik, hogy milyen a hozzáállásod az időhöz, azaz hogyan gazdálkodsz a saját időddel.

Alapvetően 4 féle módon lehet kezelni az időt.
Nézzük rád melyik a jellemző.

1. Sodródó
2. A kilenctől ötig beosztó
3. Munkamániás
4. Tudatos időgazdálkodó

A sodródó

A sodródó tudomást sem vesz az időről, akkor és oda megy, ahova csak akar. Mindenhonnan elkésik, vagy el sem megy, ha éppen úgy tartja a kedve. Ők azok az anyukák, akik még az iskolába sem tudják időben elvinni a gyereküket, és folyamatosan megfeledkeznek mindenről. Többek között arról is, hogy a jobb élethez nem lehet csak úgy elsodródni.

A kilenctől ötig beosztó

Az anyukák többsége ebbe a csoportba tartozik. Az alkalmazotti státusz kényelme, hogy mindig csak azonos mennyiségű feladattal kell megküzdeni, és ehhez mérten csak közepes szintű stresszt kell elviselni. Ha ezzel a szemlélettel vállalkozásba kezd egy mama, akkor hamarosan visszatér a vezetői posztról, mert nem bírja a fokozott terhelést.

Munkamániás

Ezek az anyukák gyakran kivívják a környezetük elismerését, de sok esetben a családjuk vagy az egészségük látja kárát. Az a vicces (bár ők nem szoktak ezen hangosan nevetni), hogy nem mindig a munkamániások keresnek a legjobban, mert elsősorban a feladatra fókuszálnak, és nem az eredményre.

A tudatos időgazdálkodó

Aki tudatosan osztja be az idejét, az általában nem a feladatra koncentrál, hanem az eredményekre. Ismeri az erősségeit, tudja, hogy miben nagyon hatékony, és ezt kihasználja úgy, hogy a többi feladatot delegálja másnak, aki abban erősebb. Ezt meg lehet oldani akár a munkahelyen belül is, de a klasszikus modell az, amikor vállalkozást vezet az ilyen mama.

Ahogy mondani szokták, a feladat mindig kitölti a rendelkezésére álló időt, azaz Te is jelentősen növelheted a hatékonyságodat, ha azt mondod, hogy erre a feladatra most kevesebb időt szánok, mint korábban, de azt nagyon jól megtervezem.

Figyeld meg magadon, ha azt tűzöd ki célul, hogy szombaton takarítasz, akkor egész nap a lakásban teszel-veszel, és elmegy a napod anélkül, hogy valami kellemes dolgot is tettél volna. Ezzel szemben, ha azt tűzöd ki célul, hogy délelőtt rendet raksz, akkor meg tudod győzni a gyerekedet, hogy segítsen neked, mert akkor délután elviszed őt egy remek gyerekprogramra, és mindannyian kipihenitek a fáradalmaitokat.

“Rendelkezésünkre áll a nap 24 órája. Végigélhetjük, egészséget, örömöt, pénzt, megelégedést, tiszteletet szőhetünk belőle, és gyarapíthatjuk halhatatlan lelkünket. Helyénvaló és leghatékonyabb használata a legégetőbb sürgősség és a legborzongatóbb valóságosság dolga. Ezen múlik minden. Ettől függ boldogságunk.

Arnold Bennett”
***
Nos, anyukák és leendő anyukák nálatok mi a helyzet?
Nálam nőként (ha külön lehet választani a kettőt) a hatékony időgazdálkodó és a munkamániás keveredik, anyaként pedig a hatékony időmenedzsment szakra járok és behallgatok az időteremtés órákra is… és szerencsére munkamániámat gyakran gyűri le az anyai örömökkel való sodródás:)))


Ki is vagyok?

Pozsgai Nikoletta Katalin, női önmegvalósítás specialista. Holisztikus karrier-tanácsadóként és kineziológusként dolgozom, amikor nem a családommal vagyok:) Meggyőződésem, hogy a megfelelően megválasztott karrierirány valóban összeegyeztethető a családi élettel...Mi több, ha a nő szakmailag kiteljesíti önmagát, családjával is önfeledtebben tud foglalkozni. Így a kiegyensúlyozott nő igazán képes lesz harmonikus családi életet élni!

Blog Értesítő

Ajánlók

Legutóbbi hozzászólások

Pozsgai Gyula - A gyerekeknek valóban egy tönk…
Móni - A gyerekeknek valóban egy tönk…

Testvéroldal a Női Önmegvalósításról

Ha igazán szeretnél elmélyülni a témában érdemes felkeresned a Női Önmegvalósításról szóló blogomat,melyet ide kattintva könnyen megtehetsz:

Női Önmegvalósítás Blog